Varanasi

Kalandozások a világ legrégebbi városában

Ha Indiába tervezünk utazást, tudjuk, hogy ez életünk egyik rendkívüli útja lesz, bárhová is megyünk az országban. Ha Váránasziba tervezünk utat, akkor pedig ezt abban a tudatban tesszük, hogy az emberi kultúra és vallástörténet egyik legősibb gyökeréhez látogatunk el és soha nem várt élmények fognak érni. Ez így is van, csak a valóság messze meghaladja az általunk elképzelteket. Készüljünk fel rá, hogy keményen ki fogunk lépni a kis kényelmes city-life komfort zónánkból és nem várt, örök életre szóló hatások fognak érni. És valóban, mindent félre kell tenni, ami eddig szabályozta és meghatározta európai városi életünket és át kell adni magunkat a kelet évezredes hatásainak – Váránaszit érezni kell és nem lehet nem a hatása alá kerülni.

Váránaszi felé haladva a reptérről az autóban nagyon örültem, hogy elhagyva Delhi elképesztő forgatagát és forgalmát végre egy kicsit nyugalmasabb vidéki környezetbe érkezem, legalábbis így tűnt ekkor még. Aztán a városhoz közeledve egy-kettőre elillant ez az érzés, amint a dudáló autók és mindenféle járművek százainak gyűrűjében próbált mindenki utat nyerni magának. „Váránasziban számtalan közlekedési szabály van – amiből mi nem tartunk be egyet sem” – mondta kísérőm és ez láthatóan így is volt. Váránaszi első megjelenése számomra nem hogy egyáltalán nem volt lenyűgöző, sokkal inkább kaotikusnak tűnt óriási tömegével, ahol járművek és emberek, tehenek és bivalyok osztoznak a tenyérnyi helyekért és az előrejutásért. A koránt sem megtervezett és mindenfelé elburjánzott város első látásra elriaszthatja az érzékenyebb lelkeket attól, hogy meglátogassák ezt a helyet. De Váránaszi nem csak egy város, hanem India kulturális fővárosa, India egyik legszentebb zarándokhelye. Számos tudós a világ legrégebbi, folyamatosan lakott városaként tartja számon, olyan varázslatos vonzerővel, amely látogatók millióit vonzza ide. A szállodák – minden kategóriában – dugig vannak, helyet nem lehet kapni sehol. Ez a Moksha városa, az a szent hely, ahová mindenki el akar jutni az életben egyszer és el is kell. Varanasi a város hivatalos neve, de a mindennapi életben az emberek Banarasnak nevezik. Számos vallásos szöveg említi, mint Kashi (A fény városa). Varanasi, Banaras vagy Kashi .. e neveket  az idők során különféle vallási szövegek, utazók meséi, legendái alakították.

Így aztán én is alig vártam, hogy csomagjaimtól megszabadulva a szent folyó, a Gangesz felé vehessem az irányt. Kísérőmmel egy pontig mentünk autóval, ahonnan: „Innen gyalog folytatjuk az utunkat Madam” – mondta és valóban, a legvégső helyig vittek, ameddig lehet kocsival. Kiszálltam és követtem – volna – őt, ha le nem maradok egy lépéssel átkelve az úton, egy kereszteződésben. Nos, lemaradtam és így a közepén szoborrá fagyva próbáltam kicsiny életemet óvni; autók, tuk-tuk-ok tucatjai sőt százai keringtek körülöttem, némelyik tükre időnként hátbavágott de szerencsére sikerült elugranom előlük legalább. Óvatlanul kilépni a járművek közé tilos, így aztán némi időt ott kellett töltenem középen, de legalább videóztam a számunkra elképzelhetetlen közlekedési káoszt. Ezt heves dudálással és sok – számomra szerencsére nem értett kedves szóval – jutalmazták.

Amikor végre kijutottunk a szent folyó partjára a híres Ghat-ok, lépcsősorok közé, ahol az igazi élet zajlik, a szertartások, tarkára festett szent emberek, meditálók ezrei, imádkozók, a folyóban mártózó zarándokok közé, szó szerint belém szorult a levegő a látványtól, olyan hatással volt rám. Itt már egyáltalán nem számít ki voltál Európában, ami szinte több évnyi messzeségben van, elnyel a kelet, mintha mindig itt lettél volna. Ide nem várost nézni jövünk, hanem azért, hogy felfedezzük újra a lelkünket. Balra indultunk el, az egyik olyan szent hely felé, ahol a rituális égetési szertartásokat végzik. Az egyik lépcsősoron mögöttem egy megcsúszott bivaly szelíden hátba lökött, amitől távolabb értem földet, de sebaj, ez itt mindennapos élmény, engedtem az útjára. Az egyébként is erősen poros és füstös levegőbe ismeretlen misztikus illatok vegyülnek, ahogy minden városnak, ennek is megvan a jellegzetes szaga.

Indiára amúgy sem jellemző a visszafogottság, sem a színek, sem a szagok tekintetében, nos ez itt a tetőfokon van, lehet mondani; a folyó mentén, az égetések közelében, ahol ehhez még a fa és virágok, füstölők és egyebek szaga keveredik, semmihez sem hasonlítható. Az északi rész rituális égető helyéhez közeledünk – a város déli részén van a másik. Lebénít a látvány, a farakások, az ünneplőbe öltözött imádkozó emberek a szertartások körül, virágok halmai, gyertyák, egyéb szertartás kellékek.

Ez az egyetlen hely a világon, ahol a halált is minden élet eseménnyel egyenrangúként ünneplik. Mindenki itt keresi az inspirációt, itt szeretne meghalni és a születés-halál-újjászületés ciklusában megújulni. A városban nem egyszer botlottunk olyan szertartási menetbe, ahol a család férfitagjai viszik vállukon faágyon, virágok között feldíszítve elvesztett rokonukat a Gangesz felé, ahol aztán egy rituális vízbe mártás után helyezik fel a szent égető helyre. A helyszínen egyszerre négy-öt holttestet égetnek, kb. 5-6 órán át, utána a hamvakat beleszórják a Gangesz vizébe. Csak a család férfitagjai vesznek részt a temetési szertartáson, nőket itt nem lehet látni. Valamikor itt úgy gondolták, hogy a feleségnek nincs joga tovább az élethez, ha az ura meghalt, ezért bizony oda került a máglyára mellé elevenen.. ma már persze nincs ilyen szokás, leszelídültek a szokások ezen a téren, de én mégis megszereztem azokat a sorsfordító élményeket, amelyek után soha nem leszek már az, aki azelőtt.. bizony a kontrasztok városát nem lehet megúszni fejbekólintó, gondolat- és lélekformáló élmények és hatások nélkül. Váránaszit érezni kell és bizony érezzük..

A helyszínen fotózni és filmezni szigorúan tilos.

Lassan eljött az ideje az esti szertartásnak, amelyet minden este megrendeznek a fő téren az Assi Ghatnál. Emberek ezrei ülnek a lépcsősorokon, kis hindu templomok szélein, vannak akik székeket hoznak, egymás hegyén hátán helyiek, országon belüli és külföldi zarándokok, szent emberek, turisták, várják, hogy a zenére elkezdődjön az énekkel, füst és tűz elemekkel tarkított esti szertartás. A szertartást végző papok a Gangesznek címzik  a műsort, ezért sokkal jobban járnak azok, akik a folyón sűrűn egymás hegyén-hátán álló csónakok valamelyikét bérelték ki. Csodálatos, éjszakába nyúló az élmény, sok volt ez egy napra. De „Holnap korán találkozunk, Madam” – mondja kísérőm – „a reggeli szertartásokat és a napfelkeltét a folyó felett a Gangeszről nézzük”. Így is lett. Beletörődtem, hogy ezen az úton (sem) fogok aludni csak néha néhány órát a sűrű programok miatt. Reggel, pirkadat előtt már javában egy csónakban kókadoztam a Gangesz felett, lassan ébredezett a város. Már imádkoztak a kis hindu templomokban és a gátakon, a parton papnövendékek hosszú sora végzett meditációt és imádságot sárga és mandarin színű ruháik messziről látszanak, ahogy egymás mellett hosszú sorban álltak.. voltak, akik már a mosást végezték vagy rituális fürdőzést tartottak, a vízben imádkozva és meg-megmerülve. Valószínűtlenül rózsaszín fénnyel lett egyre világosabb és emelkedett fel a nap a látóhatáron, a Gangesz felett, soha ilyen színeket nem látni máshol. Hatalmas sirály rajok repkedtek a valószínűtlenül rózsaszín fényben, csónakok tucatjai húztak el mellettünk. Lassan tényleg a zsigereinkben érezzük a várost és a spiritualitást és egyre jobban megérezzük valódi kisugárzását, hogy miért ez a forrása az indiai kultúrának és több vallásnak is. A vízről nézzük a kisebb-nagyobb hindu templomokat, Váránaszi a hindu vallás központjaként a templomok városa is, minden utcában van egy templom és egy szentély legalább, több, mint ezer templom van a városban. A legfontosabb hindu templomok: Kashi Vishwanath, Mata Annapurna, Tila Bhandeshvara,  Maha Mrityunjaya, Sitala Mata, Sankat Mochan templomok és még sorolhatnánk. A hinduizmus mellett Varanasi több más vallás szent helye is, a buddhizmus és a dzsainizmus is virágzott itt minden különösebb akadály nélkül. Buddha itt tartotta első szent beszédét Sarnathban, miután megvilágosodott  Bodh Gayában. Sarnathról még lesz szó, ahol buddhista templomok vannak, de a dzsain vallás is Varanasiban született.

A szent Gangesz és a ghat-ok

A Gangesz az ég folyója – nem egyszerűen egy folyó, hanem a hinduizmus szimbóluma, az élet szimbóluma Váránasziban. Ha valaki meg akarja tapasztalni a hindu vallás imáit, rituáléit egy helyen, akkor erre a legjobb hely a Gangesz menti ghat-ok, vagyis a folyóhoz vehető magas lépcsősorok. A ghat-okon történik minden, ami hindu: kisgyermekek haját borotválja egy fiatal pár a rituálékhoz, idősek imádkoznak egy halott ember rituális égetése előtt, itt mondja el imáját a zarándok, mielőtt megmerül a folyóban – itt van az élet körforgásának minden eleme. Mintegy hatvan egynéhány ghat van Varanasiban, egyesek szerint nyolcvannál is több, közülük a legismertebbek talán: Assi Ghat, a Tulsi Ghat, a Kedar Ghat, a Harishchandra Ghat, a Dashashvamedh Ghat, a Manikarnika Ghat, az Adi Keshav Ghat Panchganga Ghat és a Rajghat.

Megdöbbenéssel hallottam, hogy a buddhizmus szülőhelye is itt van Váránaszi egyik külső kerületében, Szárnáthban. Ezen a helyen tarotta Buddha első prédikációját első öt tanítványának. Több, mint 1500 év után Szárnáth a Buddha életével kapcsolatos négy legfontosabb szent hely egyike a világon (a másik három a nepáli Lumbini, Bihar és Kushinagar Uttar Pradeshben),  sok sztupával és egyéb emlékhelyekkel, amelyet Ashoka császár és más buddhista királyok emeltek, olyanokat mint a Dhamekh sztúpa, Chau Khandi sztúpa, a Tibeti templom, az Ashokan oszlop.

Photo by Matteo Giovanardi, Dhananjay Sharma on Unsplash