A Magyar Természetjáró Szövetség útjára bocsátotta Magyarország térképes útikalauz szolgáltatását, a „Természetjáró túratervező” alkalmazást. A nálunk még új applikációt Európában már sokan használják, ugyanis az a német fejlesztésű Outdooractive program alapján készült és a felhasználók számára most már magyar nyelven, hazai útvonalakkal, ezen felül mindenféle hasznos információval, tartalommal érhető el.
Az ingyenes applikáció nagy szolgálatot tehet a rutinos, tapasztalt túrázónak, és azoknak is, akik a vándorbotot ritkán veszik a kezükbe, de a gyalogos túrázók mellett hasznos útitársa lehet még a kerékpárosoknak, tájfutóknak, egyéb kültéri sportot űzőknek,sőt még a vízitúrázóknak is.
A program által kínált lehetőségek több szempont alapján is jól szűkíthetők, szűrhetők, úgy mint hossz, a felhasználótól mért távolság, vagy a nehézségi fok szerint. Emellett az alkalmazás természetesen még megannyi hasznos, ügyes lehetőséget nyújt, mint például sebességet, magasságot, dőlésszöget tud mérni, de tartalmaz még iránytűt és QR-kód olvasót is.

A felhasználó által a térképen eltervezett útvonal rögzíthető, de ami még ennél is hasznosabbnak ígérkezik, le is tölthető, ezáltal internet kapcsolat nélkül s használható bárhol a terepen.
Külön menüpont tartalmazza az alábbi túraútvonalakat:
- Országos Kéktúra
- Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra
- Alföldi Kéktúra útvonalát,
Ezeken felül a szolgáltatása tartalmaz még
- több száz ajánlott túraútvonalat nehézség, hossz szerint szűrhetően
- természetföldrajzi és kulturális látnivalókat
- vadasparkokat
- barlangokat
- minőségi fotók, megközelíthetőségeket
- ezernyi látnivaló (pl. kilátók, várak, kisvasutak, múzeumok)
- időjárás előrejelzést
- szálláshelyeket
- telefonos segélyhívást közvetlenül az alkalmazásból
- az időszakos turistaút lezárásokat
- közösségi tapasztalatok megosztása
- TEKA (Természetjáró kedvezménykártya) elfogadó helyeket
Tekintettel arra, hogy az applikáció egy nemzetközi platformon alapul, aminek több millió tagja van szerte a világon, ezért nem csupán a belföldi, hanem a külföldi turistáknak, túrázóknak is nagy segítségére lehet Magyarország szép tájainak felfedezésében.
Az alkalmazás ingyenesen letölthető Androidra és iOS-re egyaránt.
Photos by Antonio Groß, Nik Shuliahin on Unsplash