A mesés Mauritius – 2. rész

Sziklás emlékhelyek, erődök és múzeumok, cukornád ültetvények

Folytatjuk a csodák meglátogatását Mauritiuson. Utunk következő állomása, ki gondolná, de erősen köthető Indiához.  Mauritius lakosságának mintegy 60%-a indiai származású, őseik elsősorban az indiai szubkontinensről, főként olyan régiókból származnak, mint Bihar és Uttar Pradesh. Mindezt azért tartottam fontosnak elmondani, mert a következő helyszín neve Ganga Talao, vagy ahogy a helyiek inkább említik, Grand Bassin, Mauritius egyik legnagyobb kulturális és vallási helyszíne. 

A Ganga Talao egy krátertó, amely körülbelül 550 méterrel a tengerszint felett található, Savanne délnyugati, hegyvidéki kerületében. Mintha csak Indiában lennénk, olyan a helyszín. A sziget hindu lakosai annak a félmillió bérmunkásnak a leszármazottai, akiket a Brit Birodalom alattvalói hoztak Mauritiusra a 19. században a jobb élet hamis ígéretével. A rájuk váró élet azonban távol állt ettől. Az Indiai-óceánon átkelő hajók fedélzetén hemzsegtek a betegségek: kolera, himlő, malária és sárgaláz. A tengeren és a Mauritius küszöbén lévő számos karanténban életeket követelt. Azok, akik eljutottak a szárazföldre, kemény körülmények között dolgoztak munkásként a cukornád földeken. Ez nem volt rabszolgaság, de messze nem volt az, amit mi normális, egészséges munkakörnyezetnek nevezünk. Azokban a nehéz időkben az egyik hajtóerő a hitük és a vallásuk volt. A Ganga Talao-nak is nevezett szent tó a hatalmas indiai Gangesz folyót jelképezi. Mauritiuson sokan látogatják e helyet imádkozni, meditálni, játszani a helyi majmokkal, vagy egyszerűen csak sétálni a tó mellett, és élvezni a gyönyörű kilátást.

A Ganga Talao krátertó áll a sziget egyik legfontosabb hindu fesztiváljának, a Maha Shivaratrinak a középpontjában is. Minden évben hinduk ezrei teszik meg a rögös utat Grand Bassin-be, hogy megérintsék az istenséget. Az ide zarándokló hívők kézzel készített „kanvarokat” – Sivának szentelt szentélyeket – visznek a Ganga Talaóba, és amint találnak egy megfelelő helyet a vízparton, gyümölcsök, füstölőpálcikák és lámpák felajánlásával saját imaszertartásukat végzik. A Ganga Talao tó zarándokhelyként való története egészen 1887-ig nyúlik vissza. 

2007-ben a hindu isten, Siva hatalmas szobrát avatták fel, amely a mai napig Mauritius legmagasabb szobra a maga 33 méteres magasságával. Itt áll Durga isten hatalmas szobra is, ők fogadnak minket érkezéskor.

Ahol a sziklák szomorú emlékeket őriznek – a Le Morne  kultúrtáj

Ha van valami, ami lenyűgöző, megható és egyben megrázó élmény, nos az a Le Morne hegy, illetve félsziget és az előtte felállított emlékhely. A Mauritius délnyugati részén fekvő hegység a 18. században és a 19. század első éveiben szökött rabszolgák, a maronok menedékhelyeként szolgált. A hegy elszigetelt, erdős és szinte megközelíthetetlen sziklái által védve kis településeket hoztak létre a barlangokban és a Le Morne csúcsán. Sokan vetették le innen magukat, mert nem láttak kiutat életük megváltoztatására, illetve azért, mert hittek a reinkarnációban és hogy új életükben szabadok lesznek.

A maronokhoz kapcsolódó szájhagyományok a Le Morne-t a rabszolgák szabadságharcának, szenvedéseinek és áldozat vállalásának szimbólumává tették és mindezek a rabszolgák származási országaihoz – az afrikai kontinenshez, Madagaszkárhoz, Indiához és Délkelet-Ázsiához – is kapcsolódnak.  

Kiemelkedő univerzális érték –  a Le Morne-i kultúrtáj kivételes tanúságtétel a rabszolgasággal szembeni ellenállásról, mivel a hegyet erődítményként használták a szökött rabszolgák elszállásolására és ezt tárgyi és szóbeli bizonyítékok is alátámasztják. Le Morne a maroonage-et és annak hatását képviseli, amely a világ számos pontján létezett, de amely csak a Le Morne-hegyen mutatkozott meg ilyen formában. A hegy a rabszolgák szabadságharcának, szenvedéseinek és áldozat vállalásának szimbóluma, amely a földrajzi elhelyezkedésén túlmenően is kapcsolódik azokhoz az országokhoz, ahonnan a rabszolgák érkeztek – főleg az afrikai kontinensről, Madagaszkárról, Indiából és Délkelet-Ázsiából -, és amelyet Mauritius kreol népe, valamint közös emlékeik és szájhagyományaik képviselnek a mai napig. A hegy lábánál minden ország, ahol rabszolgaság volt valaha, képviselteti magát egy-egy szoborral, emlékművel, amely oly lenyűgöző és megrázó élmény. A helyszín az UNESCO Világörökség része.

A cukornád

A cukornád fenntartható előnyei a bolygó számára. Mauritius elsődleges megújuló energiaforrása (üzemanyagként használják a zöld energia előállításához), védi a talajt az erózió elleni küzdelemben, gyökerei pedig stabilizálják azt. Ezenkívül, mivel a cukornádat körülbelül hétévente ültetik újra, a nád kevéssé zavarja a talajt, miközben serkenti a mikroflórát.
A cukornád a szénmegkötés bajnoka és szén-dioxid-nyelőként működik, köszönhetően a széndioxid elnyelésére és az oxigén visszanyerésére való fokozott képességének. A víz visszatartására és elpárologtatására, valamint a napfény visszaverésére való fokozott képességének köszönhetően közel 1°C-kal csökkenti a hőmérsékletet. Szénlábnyoma negatív: a teljes láncot tekintve -0,17 kg CO2-egyenérték minden egyes megtermelt kilogramm cukor után.

Ami több, mint a cukor története – L’Aventure du Sucre

A Mauritiuson töltött nyaralásunk során elengedhetetlen a sziget történelmének megismerése. A Cukor Múzeum az a hely, ahol az egész ország történelmét nyomon követhetjük a legfontosabb eseményeken keresztül, amelyeket a tárgyak és a kulcsfontosságú helyszíneken keresztül mutatnak be nekünk. Ez egy öko-múzeum egyedülálló kiállítással, varázslatos környezetben. Mauritius gazdag kulturális és történelmi öröksége mindig is a cukoriparhoz kapcsolódott. A mauritiusi gazdaság központi pillére volt két évszázadon keresztül és ma már az innováció szinonimája. A cukrot, rumot, biotrágyát, zöld energiát és állati takarmányt előállító ágazat a körforgásos gazdasági modell középpontjában áll, és kulcsszerepet játszik a környezetvédelemben, a mezőgazdaságban és más iparágakban.

A múzeum második része a sziget híres cukor gyártásának titkait tárja fel. Teljesen felújított és átalakított cukorgyár, ahol a korai Mauritiusról szóló filmeket játszanak. Térjünk vissza 250 évet a múltba és fedezzük itt fel Mauritius teljes történelmét, a gyarmati településektől a mai etnikai és kulturális olvasztótégelyig. Interaktív látogatói kalauzok, köztük animált makettek, kisfilmek és óriás lapozható könyvek segítenek ebben. Élvezzük a különféle cukor és rum kóstolókat és vásároljunk szuveníreket is, ha már itt vagyunk, a múzeum butikjában.

A múzeum elkötelezetten őrzi Mauritius ötszáz éves építészeti, ipari és természeti örökségét. Megosztja a látogatókkal az ország kulináris és gasztronómiai hagyományait és küldetésének tekinti, hogy a kultúrát minél több ember számára elérhetővé tegye.

A cukor története Mauritiuson

A cukornádnak szokatlan történelme van – egy olyan történelem, amely nyomot hagyott az élet legtöbb területén Mauritiuson, megváltoztatta az embereket és mentalitásukat, formálta a társadalmat és a tájat, és a kultúra nagy részét is inspirálta. Az első cukornádültetvényt 1639-ben, az első telepesek – a hollandok – megérkezése után telepítették be. De a hollandok feladták és elhagyták a szigetet, mert az életkörülményeket túl nehéznek találták ahhoz, hogy életképes gyarmatot hozzanak létre.

Amikor a franciák 1715-ben elfoglalták a szigetet, kezdetben más növénytermesztési kultúrákat helyeztek előtérbe: az indigót, kávét, ébenfát. Csak az 1740-es években, Mahé de Labourdonnais kormányzó vezetésével indult be a cukornádtermesztés. Miután 1835-ben eltörölték a rabszolgaságot, a mauritiusi ültetvényesek – akik 1810 óta brit fennhatóság alatt álltak – kénytelenek voltak új munkaerőt találni a termés gondozására. A brit gyarmati adminisztráció százával hozta be Indiából a bérmunkásokat – ez volt Mauritius történetének egyik legnagyobb migrációs hulláma.

A cukorágazat fokozatosan átalakult cukornád iparrá. A 19. századi közel 250 cukorgyárból a 21. században három ultramodern cukorgyár lett. Az ipar már nem csak a cukornád termesztéséből áll, hogy cukrot termeljen; más ágazatokra is kiterjedt, különösen a sziget zöld áramának előállítására. A mauritiusi gazdaság diverzifikálódott, de a cukor továbbra is az ország egyik fő exportterméke, amit a szigetet borító hatalmas cukornádültetvények is bizonyítanak.

Galéria

Az első ember alkotta épület Mauritiuson

Nagy várakozással tekintettem Mauritius egyik leghíresebb épületének meglátogatására, hiszen ez maga az élő történelem, minden egyes kövét más-más nemzet rakta le, folyamatosan bővítve az egykori egyszerű gazdasági épületet. Nos a Frederik Hendrik erőd valóban egy igazi történelmi helyszín Mauritiuson és számomra rendkívül megható érzés volt, hogy azokon a köveken sétálhatok, amelyet elsőként raktak le itt emberi kezek a szigeten. Amit tudnunk kell a történelemnek ezen jelentős építészeti remekéről feltétlenül:

A Frederik Hendrik Múzeum Mauritius délkeleti partján található, a mauritiusi történelem bölcsőjének számító Vieux Grand Port történelmi helyén. Ez az első emberi település helyszíne Mauritiuson. A hollandok 1598-ban fedezték fel a szigetet, azonban csak 1638-ban telepedtek le itt, amikor felépítették a Frederik Hendrik erődöt. A hollandok 1710-ben végleg elhagyták a szigetet, mert gazdálkodásra, megélhetésre alkalmatlannak találták. A franciák 1715-ben igényt tartottak Mauritiusra, és 1722-ben ugyanitt hozták létre első helyi kormányukat. Később a franciák Port Louisba helyezték át a közigazgatásukat, de a helyszínt katonai állomáshellyé fejlesztették, hogy biztosítsák az öböl és a sziget biztonságát. Miután 1806-ban a katonai állomást is áthelyezték az újonnan létrehozott Mahebourg városába, a területet elhagyták.

A Frederik Hendrik-erőd, mint sok más történelmi helyszín, betekintést nyújt a régió gyarmati történetébe és a különböző európai hatalmak között az irányításért folytatott küzdelmekbe. Emlékeztet a sziget múltjára és jelentőségére a korabeli globális kereskedelmi útvonalakon.

A Vanília-szigetek

Sokan hallottuk már a „Vanília-szigetek” kifejezést és sejtjük, hogy ez valamiféle egzotikus tömörülést jelent, de pontosan mi is ez? A Vanília szigetek turisztikai marketing koncepció, amely az Afrika keleti, dél-keleti részén található indiai-óceáni szigetek egy csoportját népszerűsíti. A koncepciót azért dolgozták ki, hogy ezeket a szigeteket egységes turisztikai célpontként közösen népszerűsítsék és értékesítsék. A Vanília-szigetek a következő szigetekből állnak: a Comore-szigetek, Madagaszkár, Mauritius, Seychelle-szigetek, Réunion és Mayotte (amelyek Franciaországhoz tartoznak hivatalosan).  

Ezeket a szigeteket együttesen a Vanília-szigeteknek nevezik az olyan közös jellemzőik miatt, mint például a lenyűgöző strandok, a gazdag kulturális örökség, a változatos növény- és állatvilág, valamint a trópusi paradicsomi környezet. A Vanília-szigetek koncepcióját azért hozták létre, hogy növeljék ezen úti célok láthatóságát és vonzerejét a globális turisztikai piacon, arra ösztönözve az utazókat, hogy utazásuk során a csoporton belül több szigetet is felfedezzenek.

Minden egyes szigetnek megvannak a maga egyedi látnivalói és jellemzői, de a Vanília-szigetek marketing koncepciójának az a célja, hogy kiemelje a köztük lévő szinergiákat, megkönnyítve a turisták számára a több szigetet érintő útvonalak megtervezését és a régió sokszínű szépségének és kultúrájának megtapasztalását.