Sri Lankát, amennyire felfedezték és ha lehet mondani, meg is szállták az európai, ausztrál, kínai és egyéb földrészekről érkező turisták, nos az országot legalább annyira sújtja az utóbbi években néhány természeti és társadalmi csapás. Alig heverték ki a 2019-es húsvéti támadások hatását, egy éven belül elérte a gyönyörű szigetországot, ahogy az egész világot, a Covid 19. vírus is. Ahogy az előző kérdésben nyilatkozott tavaly a dubaji ATM Turisztikai Kiállításon és Vásáron az ország nevében az ország egyik vezető turisztikai szakembere, Dr. Kishu Gomes, úgy, most ebben a helyzetben mi kérdeztük őt arról, hogy hogyan érinti a Sri Lankát a mostani helyzet és melyek azok a stratégiai tervek, amelyekkel ki fognak lábalni belőle a világválság után.
Kérem, tájékoztasson minket, hogy hogyan érinti az országot a jelen, egész világot érintő járvány, hiszen tudjuk, hogy Sri Lanka GDP-jének egy jelentős része a turizmusból származik. Milyen problémákkal szembesülnek, pótolja-e a belföldi turizmus a kieső bevételeket és ha nem milyen módon próbálják helyettesíteni azt?
Noha már nem dolgozom a SLTPB elnökeként, természetesen foglalkoztat a turizmus helyzete. A tavalyi húsvéti támadások idején is nagyon komoly helyzetben voltunk, a sokk után rendkívüli erővel sikerült helyreállítani az országban a rendet és visszaállítani a hozzánk utazni vágyók bizalmát. A jelen világválság helyzet rendkívüli mértékben sujtja a mi gazdaságunkat is, hiszen 2019 előtt mintegy 4,5 milliárd dollár bevétele volt az országban a turizmusból, a húsvéti merényletek után ez lecsökkent 3,6 milliárdra. A legjobb, 2018-as évünkben mintegy 2,3 millió turista látogatott hozzánk és ez alapján joggal várhattunk egy 3 milliós turista forgalmat. A Covid világjárvány viszont sajnos ezt lehetetlenné tette.
A járvány először Colomboban ütötte fel a fejét és lassan elkezdett terjedni, június elejére eléggé komolyra fordult a helyzet. Júlisra a hadsereg, a rendőrség és a turisztikai hivatal segítségével normalizáltuk a helyzetet, kijárási tilalmi időszakokat vezettünk be, a kormányzat pedig erős szigorításokkal megszervezte az életet, hogy ura legyen a COVID helyzetnek.
Lezártuk az országot, ahogy minden más ország is tette, közte a légiközlekedést, manapság a repülőtér limitált üzemeltetést biztosít csak. Turistákat jelenleg nem tudunk fogadni. A kormányzat, a turisztikai hivatal kötelező protokollt vezetett be. Kötelező PCR tesztet kérünk azoktól, akik valamilyen okból beléphetnek az országba, amennyiben ez megvan, az itt tartózkodása alatti programját és a hotelfoglalását is be kell mutatnia az illetőnek, hogy hol, mikor, merre lesz az ország területén belül. Amennyiben a PCR teszt pozitív, az illetőt egy hotelben helyezzük el, ahol két hét kötelező karanténban marad.
Nagyjából októberre gondoljuk, hogy normalizálódik a helyzet, de ez sajnos elhúzódhat akár decemberig is. Tudjuk, hogy a szomszédos Indiában nagyon rossz a helyzet, napi 17 000 fő betegszik meg. Hozzánk innen jöttek hagyományosan a legtöbben, mintegy 460 000 turista érkezett 2018-ban például, ezért ez nagyon érzékenyen érint minket.
Ahogy Ön is mondta és láthatóan az egyes országok különböző mértékben fertőzöttek, így Önök is differenciálni fogják a jövőben, a határ megnyitása után, hogy mely országokból érkezhetnek Sri Lankára turisták és melyekből nem, ugye?
Igen, mindenképpen. Nem lehet kinyitni az országot erősen fertőzött országokból érkezőknek. A helyzet teljesen kiszámíthatatlan jelenleg és sajnos nem csak magát a turizmust érinti ez a helyzet, hanem a kapcsolódó iparágakat is. Reméljük, hogy mielőbb kifejlesztik a vakcinát, amely gyógyíthatóvá teszi ezt a szörnyű betegséget, addig is nagyon kemény restrikciókat alkalmazunk. A nagy és turisztikailag jelentős helyet elfoglaló országok, úgymint az USA, Franciaország, nos ezekben az országokban rendkívül súlyos a helyzet és ezekhez képest Sri Lanka sokkal biztonságosabb. A világon mintegy 1,4 milliárd ember utazik nyaralási, pihenési célzattal, ha csak a fele fog ezután, az akkor is 600 millió. A Covid által az utazások célja is átrendeződik, többen fognak célirányosan utazni, nem pusztán pihenési céllal.
Tudjuk, hogy Sri Lanka rendkívül tiszta és sikerrel állították meg már az elején a járvány elterjedését. Hogyan fedezték fel az első eseteket?
Nálunk az első fertőzött egy kínai hölgy volt, akit elláttak itt nálunk a kórházban és aki aztán boldogan és gyógyultan távozott. Teljes listánk van a jelenlegi 3200 fertőzött személyről, akiknek a nagy része külföldről ideilletve haza érkezett személy. A megbetegedések és a halálozási számokat tekintve az egyik legjobb mutatókat tudhatjuk a magunkénak az egész világon.
Volt, hogy vidéken fordult elő fertőzött eset, ahol a helyiek rendkívül készségesen segítettek, például Kandy-ben, ami az egyik legkeresettebb hely turisztikai szempontból, nos itt a környékbeli vidékiek is azonnal felajánlották a segítségüket. Az emberi tényezővel nincs baj nálunk tehát. Készen állunk, a szükséges berendezések és felszerelések rendelkezésre állnak és a kormány megszervezte a teljes protokollt a helyzetre, illetve akár a fertőzés második hullámára is.
Következő kérdésem a jövőbeni PR és marketing tevékenységükre vonatkozik. Milyen új reklám kampányokkal, roadshowk-kal és Workshopokkal indul majd a jövőben Sri Lanka turisztikai vezetése Európában, mi az üzenete ezeknek, mi a szlogen?
Mielőtt az országot kinyitnánk, nem tervezünk ilyen kampányokat. Vannak futó PR kampányaink, de a Road-Show-k, amelyek sokkal direktebb elérések az utazási irodákhoz és az utazás szervezőkhöz, nos ezek még jelenleg várnak. Mivel jelenleg a repülőtér még zárva, nem tudunk utasokat fogadni, talán egy hónappal annak megnyitása előtt elindítjuk újra ezeknek az eseményeknek a szervezését. Nincs értelme konkrét üzenetet elindítani, értem ez alatt az új kampányokat, amíg nem tudjuk, hogy pontosan mikortól tudunk utasokat fogadni. Amennyiben lesznek előrejelzések a jövőt, a nyitást illetően, elkezdjük ezt a munkát.
Melyek lesznek a célországok, ahol ezeket az eseményeket elindítják elsősorban? Honnan remélik a legtöbb beutazót? Milyen média partnerekkel dolgoznak a kampányok során, igénybe veszik-e a prémium és a szakmai médiákat, mi a stratégia?
Elsősorban az európai országokban szeretnénk kezdeni, Olaszország, Belgium, Spanyolország, Németország, Anglia, Svájc, Svédország, Ukrajna, amelyek a hagyományosan nagy piacaink, de Új Zéland és Ausztrália is a megcélzottak közé tartozik Európán kívül. Lehetőség szerint szeretnénk elérni azt a réteget, amely a legtöbbet költi egy utazás során.
Jelenleg nehéz helyzetben vagyunk, hiszen alig van turista az országban. Nyilvánvalóan a nagyobb bevételt hozó rétegeket megszólító médiákat részesítjük előnyben, amíg elérünk egy minimális, 5 millió beutazót legalább.19 000 hotel szobánk van, amelyek nagy része jelenleg nincs használatban, ezért nagyon fontos számunkra, hogy a naponta minél többet költő a turizmushoz kapcsolódó szolgáltatásokat is értem ez alatt és nagyobb profitot kitermelő hoteleket töltő utasokat érjük el első stratégiai lépésben. Nagyon sok, a turizmusban és az ahhoz kapcsolódó ágazatokban dolgozó ember veszítette most el az állását. Sri Lanka természetesen örömmel vár mindenkit, nem csak ebben a kategóriában. Aggódunk a Covid következő hullámát rebesgető hírek miatt, de alapvetően optimistán és technikailag és emberileg is felkészülten állunk a helyzethez.
Ön, a világ egyik legszebb országának vezető turisztikai szakembere hová utazik szívesen, melyek a kedvenc helyei?
Nagyon szeretem Ausztráliát, Európában Franciaország és Olaszország, nagyon kedvelem még Szingapúrt is.
Dr. Kishu Gomes sokszoros díjnyertes vállalatvezető és marketing szakember, több mint 3 évtizedes munkatapasztalattal az amerikai multinacionális vállalatoknál két olyan globális iparágban, mint az italés az energiaipar. Számos rangos díjat nyert kiemelkedő üzleti és vezetői teljesítményéért, amelyet a helyi és nemzetközi szakmai intézetek adtak ki, és különböző független szervezetek is vezető üzleti magazinok közvélemény-kutatásai alapján Srí Lanka egyik vezető vezérigazgatójának minősítették.
Több országos szintű vezetői feladatra nevezték ki, többek között Őexcellenciája, Srí Lanka elnöke 2017-ben az Országos Fenntartható Fejlődés Stratégiája 2030 Szakértői Bizottságába; a Végrehajtási Albizottság élére a Bizottság elnöke nevezte ki a magánszektorban szerzett három évtizedes vezetői tapasztalata alapján, hogy az állami szektor átalakítását irányítsa. Az UNDB ezért felkérte, hogy irányítsa a Sri Lankai Parlament rangidős tagjainak munkaértekezleteit, amit addig a Parlament házelnöke vezetett.
Vállalat-irányítási és marketing területen elért teljesítményeiért számos díjat kapott, többek között:
- 2002-ben a Beiktatott Legjobb fiatal Igazgató díj
- 2003-ban A Legkiemelkedőbb Fiatal Személyiség (TOYP) az Üzleti teljesítmény és vállalkozói vezetés kategóriában
- 2004-ben az Év legjobb üzleti vezetője díj
- 2007-ben két tartományi és nemzeti szintű vállalkozói díj
- 2001-ben Sri Lanka regionális versenyében három marketinges díj
- 2017-ben a Lions Club Nemzetközi Szövetsége által a Legkiválóbb Vállalkozási és Üzleti Menedzsment Fejlesztéséért járó díj.
2018-ban Dr. Kishu Gomes elfogadta az idegenforgalmi szektor meghívását, hogy két állami vállalkozást, a Sri Lanka-i Turisztikai Fejlesztési Hatóságot és a Sri Lank-ii Turisztikai Promóciós Irodát vezesse elnökként az ország gazdasági fejlődésének ösztönzése céljából. A 2019-es húsvéti terrortámadáskor a szervezet elnökeként jelentős lépéseket tett azért, hogy gyors ütemben építse újjá az idegenforgalmi szektort és a rövid idő alatt elért gyors eredményekért igen sok elismerést is kapott.