Arvind Bundhun

A Mauritiusi Turisztikai Promóciós Hivatal igazgatója

A Mauritiusra tett sajtóút során volt szerencsém találkozni és interjút készíteni a Mauritiusi Turisztikai Promóciós Hivatal igazgatójával, Arvind Bundhun úrral.
A mesés trópusi ország turisztikai vezetőjét olyan aktuális kérdésekről kérdeztem, mint az ország turizmusának Covid utáni alakulása, a turisztikai ágazatok fejlődése, az ország turizmusának irányításával kapcsolatos tervek és stratégiák.

– Mennyire fontos a turizmus Mauritiuson?

-A turizmus a gazdaság egyik fő pillére, a fejlődés egyik fő motorja. A GDP tíz százalékát a turizmus adja nálunk. A turizmus mintegy százezer mauritiusi lakost foglalkoztat közvetlen és közvetett módon, így rendkívül fontos számunkra. Hogy ez mennyire így van, azt a Covid-időkben éreztük igazán, amikor majdnem két évre lezártuk a határainkat, ami akkor olyan volt, mint egy autó, amelynek csak 3 kereke van. Tehát nagymértékben függünk a turizmustól. A turizmus egy fontos katalizátor a gazdaságunkban.

-Említette a Covidot. Hogyan tudták túlélni azokat az éveket?

-Szerencsések vagyunk, hogy Mauritius gazdasága eléggé diverzifikált. Megvan az a pénzügyi szektor, a feldolgozóipar, amelyek segítettek nekünk ezekben az időkben. Viszont a turizmus a legfontosabb bevételi forrást a deviza szempontjából. Tehát nagyon nehéz és kemény időszakot éltünk át, ezért a kormány számos SPV-t, speciális célú társaságot biztosított az idegenforgalmi vállalkozások megsegítésére, hogy ne legyen munkanélküliség.  Nagyon kevés turisztikai vállalkozás zárt be, mert a kormány felül kerekedett a helyzeten és többféle támogatást nyújtott nekik.

-Hogyan értékeli a turizmus jelenlegi helyzetét a Covid-időkhöz képest?

-Rendkívül bizakodóak vagyunk, tavaly 1 millió turistánk volt és idén január és december között 1,3 millió turistát szeretnénk, ha az országba érkezne, ami majdnem ugyanannyi, mint 2019-ben volt. Úgy gondolom, hogy nagyon jól kezdtünk és ez egy olyan kihívás, amelyet teljesíteni lehet, mert Mauritius egyértelműen ura a helyzetnek az összes fő piacunkon és ugyanakkor minden lehetséges, szóba jöhető piacot fejlesztünk.

-Hogyan változtak a fő küldő országok?

-Ez nem változott, a mauritiusi turizmus nagyon Európa-centrikus. A fő piacaink még mindig Franciaország, Anglia és Németország, de nagyon érdeklődünk Lengyelország, Csehország, Magyarország és Bulgária iránt, mert ezek az országok számai egyre növekednek. Ha új erőforrásokat helyezünk ezekre a piacokra, akkor fejlődni fognak.

-Melyek a turizmus legfejlettebb ágai?

– Mauritius minden szegmenst meg tud adni, ami azt jelenti, hogy minden turista, aki idejön, biztosan megtalálja azt a helyet és elfoglaltságot, amelyre kíváncsi. Mauritiust most már Önök is látták, Mauritiust ország-szigetként áruljuk, mert Mauritiuson mindenféle élményt megkapnak, a tengerpartot, a tengert, a napot, de itt vannak a mauritiusi emberek, a vendégszeretet, a kultúra, a golf, a gasztronómia és a természet.

-A küldő országként új országokat céloz meg és hogyan tervezik ezt megvalósítani?

-A filozófiánk és stratégiánk szerint új országokat célzunk meg, igen. A tervünk az, hogy minden országban legyen egy képviselőnk. Valaki, aki elmegy az utazási irodákba és bemutatja Mauritiust, aki találkozik az újságírókkal, sajtóutakat szervez, valaki, aki közösségi média kampányokat készít, ez a stratégiánk. Hirdetéseket helyezünk el az újságokban, amelyeket már el is kezdtünk Lengyelországban és a Cseh Köztársaságban, már van egy képviselőnk is az egyik országban.

-Az úti cél kiválasztásakor fontos szempont a repülési lehetőség. Mi a helyzet Magyarország és Mauritius között?

-Az összeköttetés kihívást jelent, mert nincsenek közvetlen járatok. De vannak átszállási lehetőségek, például Isztambulon, Dubajon vagy a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren keresztül. 

-Nagy probléma, hogy a repülőjegyárak radikálisan megemelkedtek, ami nagy visszatartó erő.

-Ez a világon jelenleg mindenhol így van sajnos, Franciaországból Spanyolországba például akár 700 euró is lehet a repülő jegy ára.

-Milyen terveik vannak a turizmus fejlesztésére Mauritiuson és mely területeken?

-A terv egyértelműen a növekedés, de fenntartható módon, hogy Mauritius ne váljon olyanná, mint a túlzsúfolt tömegturizmus néhány példája. Magas színvonalú turizmust, luxusturizmust, szeretnénk; a célállomás, a természet és a környezet tiszteletben tartását akarjuk, hogy ez az egész lakosság számára előnyös legyen, ökoturizmust akarunk. Mauritius egy csúcskategóriás úti cél. Túlságosan exkluzív ahhoz, hogy olcsó úti cél legyen, soha nem is lesz az. Nézze meg az infrastruktúránk minőségét, például az utakat.

-Milyen a fenntarthatóság helyzete a mauritiusi turizmusban?

-Kicsi sziget vagyunk. Minden piacunk messze van tőlünk. Minden piacunkról 12-15 órát vesz igénybe Mauritiusra eljutni. Nyilvánvaló, hogy a szén-dioxid-kibocsátás nagyobb lesz, ha valaki ide utazik, mintha például Spanyolországba, Franciaországba vagy Bulgáriába mennének. De Mauritiuson az a helyzet, hogy a szénlábnyom következetes csökkentését tűztük ki célul és ezért minden területen mindent meg fogunk tenni.

  • Popular

    Madagaskar_Photo by Todd Cravens on Unsplash-QnBrjY-nFUs-unsplash
    Madagaszkár keleti ékköve - a Sainte-Marie sziget
    Anunciada-Fernández_1080
    Anunciada Fernández de Córdova - Ambassador of Spain in Hungary
    mauritius2 Le Morne(2)
    A mesés Mauritius - 2. rész
    20230908_094827_1200
    Jamaica - 1. rész
    Jimmy-Joharison_1200
    Jimmy Joharison
    Photo-by-Artur-Tumasjan-on-Unsplash_1200
    Mit ne viseljünk a repülőn történő utazáson?
    Kimarli-Fernando_1080
    Kimarli Fernando - Chairperson of Sri Lankan Tourism Development Authority